Szombaton közösen tanulhattunk néptáncolni az idei első mikepércsi Táncházban, majd a tanultak alapján roptuk hajnalig. A lépéseket Törökné Vajda Judit és Puskás László segített elsajátítani, a nótát pedig a Szeredás Népzenei Együttes húzta.
További fényképek megtekinthetőek a galériában.
Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság Hajdú-Bihar megyei ügyfélszolgálatához, ha neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, családi állapota, anyasága vagy apasága, vag
A végéhez közeledik az Első Világháború katona áldozatainak emléket állító park kialakítása a település temetőjében. Az Emlékmű, a körülötte kialakított pihenő park és parkoló az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósult meg, melyhez önerőt az Önkormányzat biztosított.
A területrendezés részeké
A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés 2019. március 8-i ülését a nemzetközi nőnapon tartották, így köszöntötték a hölgy munkatársakat, képviselőket egy-egy virággal, majd a végén egy finom ebéd is várt minden testületi tagot, hölgyeket, urakat. A megyei önkormányzat tulajdonában lévő fejlesztési ügynökség 2019. évi üzleti tervét – amely mintegy 328 millió forintos bev&e
Véradás helye: Wass Albert Kultúrház
Időpontja: 2019. március 18., hétfő 15.30 - 17.30
A pályázat elkészítésében segítséget kérhet az MTT Kft-től: 20/9919391